A szlovákiai Caminóra készülődve az első dolog, amit tudatosítani kell, hogy az útjelzések nem ugyanolyanok, mint Spanyolországban – itt nem találunk sárga nyilakat a fatörzseken, sziklákon vagy jelzőoszlopokon. A szlovák törvények ugyanis nem teszik lehetővé, hogy ilyen jelzéseket bárki, bárhol elhelyezzen, illetve a jelzéseket egy sor engedélyhez kötik (jóvá kell hagynia a telek tulajdonosának, a helyi önkormányzatnak, a környezetvédelmi és a műemlékvédelmi szakhatóságnak stb.). Ez pedig aprólékos és lassú papírmunkát jelent.
Szerencsénkre az egykori Csehszlovákia a világ abszolút élvonalába tartozott a jelölt túraösvények minőségét és a hálózat sűrűségét tekintve egyaránt, aminek az áldásait az utódállamokban – Szlovákiában és Csehországban – a mai napig élvezhetjük. Csak Szlovákiában körülbelül 15 000 km precízen jelölt turistaút várja az érdeklődőket. A színjelzés az egyes útvonalak nehézségi fokát és hosszát tükrözi: lehet piros, kék, zöld és sárga. A túrautak gyakorlatilag keresztülszabdalják az egész országot, az elsősorban lakóövezetnek vagy mezőgazdasági területnek számító részek kivételével.
Így aztán a szlovákiai Szent Jakab-út kijelölésekor a legjobb és legegyszerűbb megoldásként az kínálkozott, ha a zarándokút vonala ezeket a túraösvényeket követi. Igazság szerint a hálózatuk olyan sűrű, hogy nehéz is lett volna elkerülni őket.
Fontos tehát szem előtt tartani, hogy a zarándoklat során sárga nyilak helyett két típusú jelzést keresünk, illetve követünk: a sárga fésűkagylót kék háttérrel (irányjelző oszlopokon, táblákon) vagy a fésűkagyló formájú útburkoló köveket (a nagyobb városokban).
Szlovákiában a Szent Jakab-út jelzéseit elsősorban a Szlovák Turistaklub (KST) által gondozott túraútvonalak útirányjelző tábláin, valamint a Szlovák Kerékpárosklub (SCK) által kezelt kerékpárutak mentén találjuk meg. A zarándokút azon szakaszai, amelyek a túraösvényeken kívül eső térségeken vezetnek át, a terepen egyelőre nincsenek kijelölve, de pontos, részletes leírásuk megtalálható a zarándok útikalauzokban – ezek a weboldalunkon is megrendelhetők (Bolt).